Első publikált diorámám középpontjába a Kepler-krátert és 100-120 km-es környezetét választottam. A fiatal becsapódásos kráter területe tartogatott pár nehéz munkaórát, főleg a hegyláncokkal tarkított, többezer négyzetkilóméteres sávban, a becsapódástól délre és keletre. Bár a maga a kráter az Oceanus Procellarum közepén fekszik, találkoztam több olyan felszínformával, ami vélhetően nem a becsapódás korában keletkezett.

Természetesen a diorámát a fiatal kráter és azt övező, magasabban fekvő terület uralja. A Keplertől mintegy 85-90 km-re délkeletre található a hasonló méretű Encke-kráter is, mely szintén helyet kapott a maketten, ám a Kepler feltűnő, fényes sugár irányú sávjai egyértelműen meghatározták a relief középpontját. Igyekeztem kellően nagy területet befogni a környező domborzatból, de mivel holdtenger közepén vagyunk akár több ezer kilométert is hozzá lehetne csatolni. A négyzet alapú terület, 264 km-es oldala közrefogja a legfényesebb sávokat a regolit-felszínen. A terület keleti sarkán túl már a Copernicus-hoz tartozó felszínformák helyezkednek el, nyugatra pedig a háborítatlan felszínű mare talaj válik uralkodóvá, többszáz kilóméteren keresztül.

A Kepler régió, ahogyan a Földről látszik

A fenti felvétel ugyanabban a nézőpontban ábrázolja a reliefet, ahogyan a Hold megfelelő részét a Földről is megfigyelhetjük. A beállítás közelítő, közepes librációnál.






Holdunk kötött tengelyforgása lehetővé teszi, hogy az egyik oldalt állandóan megfigyelhessük. Ugyanakkor elveszi annak a lehetőségét, hogy egy adott területet mindenféle rálátásban megvizsgáljunk. A Kepler régiót minden Holdészlelő azonnal felismeri a megszokott, 50° körüli, keleti rálátásból. De vajon máshonnan megfigyelve is olyan jól ismerjük ezt a területet?



A fenti képre kattintva megtekintheti a diorámához tartozó érdekességet.